Fedezd fel Magad!

“Ne szólj szám, nem fáj fejem.”

Hallottam én is ezt a közmondást oly sokszor gyermekkoromban. Felmerült bennem a kérdés, vajon hányan még?

Vasárnap nem írtam meg a bejegyzést advent harmadik vasárnapjáról. Mert elképedve néztem a tudósításokat. Megérintett. Megérintett, hogy nők álltak elől és férfiak. Együtt, emberek. Emberek, akik szeretnék elmondani a gondolataikat, véleményüket. Akik ki mernek állni és elmondani, akkor is, ha nem tudják, milyen fogadtatásban fognak részesülni (vagy tudják, csak bíznak benne, hogy lesz, aki melléjük áll és együtt megmutathatják, hogy mindenkinek szabad hallatni a hangját).

Sokat gondolkoztam rajta, megírjam-e ezt a posztot. Mert nem szeretnék politizálni. De úgy gondolom, ez már nem politika. Sok mindenről szólnak az elmúlt napok eseményei. Én most azokról írok, amik engem a legmélyebben megérintettek.

Az első a tisztelet. Ez a szó számomra nem csak azt jelenti, hogy előre köszönök az idősebbeknek. Számomra a tisztelet az, hogy meghallgatok másokat, igyekszem megérteni (nem kell egyetérteni!) az ő nézőpontjukat is, de attól még megtarthatom a saját véleményem és ezt ők is elfogadják. Nagyon fontosnak tartom a tisztelettel kapcsolatban, hogy amíg nem tiszteljük önmagunkat, addig másokat sem fogunk tudni igazán. Ha hagyjuk, hogy mindent lenyomjanak a torkunkon, akkor nem tiszteljük önmagunkat. De véleményem szerint még a másikat sem. És itt elértem a második, számomra nagyon fontos értékhez.

Ez a bizalom. Azzal, hogy szó nélkül elfogadok mindent, amit a másik fél mond, nem bízok meg benne. Nem bízok abban, hogy ő eléggé érett ahhoz, hogy megértsen. Nem feltételezem róla, hogy képes helytállni egy konfliktus során, hogy képes érveken alapuló párbeszédet folytatni. (Azért, hogy valóban képes legyen rá, csak ő tud tenni.)

És már el is érkeztem az utolsó gondolatomhoz ebben a témában most. Ez pedig a felelősség kérdése. Mert az szerintem mindenki számára egyértelmű, hogy mindannyian felelősek vagyunk azért, hogy változás történhessen a világban. Mindannyian más eszközökkel rendelkezünk, mást tudunk tenni. Van, aki a szomszéd néninek ad egy szép napot és van, aki sok embert érhet el. De mind tudunk tenni! A legfontosabb az, hogy önmagunkban erősítsük a békét, harmóniát (nem a tompultságot!) és a szeretetet!

Szeretettel: Edit

Kép forrása: https://pixabay.com/hu/emberek-n%C5%91-rali-tiltakoz%C3%A1s-unite-2575608/

Advent első gyertyája a hitet jelképezte. A második a reményt hirdeti.

Vallási, spirituális vonatkozásban sok cikket lehet olvasni a témában. Én most gyakorlati oldalról szeretném megközelíteni.

A remény szép és szükséges dolog. Amikor szeretnénk elérni valamit az életben, akkor nem mindegy, hogy remény van a szívünkben és bízunk a sikerben, a támogatásban, vagy félünk attól, hogy nem sikerül. Mert a félelem blokkol. Amikor félünk, kevésbé tudunk a megoldásra gondolni. Amikor remélünk, akkor viszont felébred a kreativitásunk, vidáman beszélgetünk másokkal, akik segíthetnek…

Nagyon könnyű azt mondani, hogy válasszuk a reményt a félelem helyett. Most mutatok néhány tippet, hogy ne csak mondani legyen könnyű.

• Ne várjuk el, hogy elmúlik a félelem. Akkor is haladjunk a célunk felé, ha félünk.
• Koncentráljunk a célunkra és arra a jóra, amit ad, amikor elérjük.
• Beszélgessünk olyan emberekkel, akik hisznek bennünk. (Olyanokkal ne, akik szintén félnek!)
• Adjunk reményt másnak! Mutassuk meg valakinek, hogy van jóság a világban. Ehhez elég lehet egy kedves mosoly, egy jó szó, mikor valaki padlón van. Ettől mi is a jóra kezdünk koncentrálni.
• Vegyünk mély levegőt és koncentráljunk az előttünk álló feladatra, lépésre. Egyszerre csak egyre!
• Keressük a jót, a szeretetet! Figyeljünk arra, milyen hírek árasztják el az üzenőfalunkat, a mindennapjainkat.
• Tegyük a környezetünket olyanná, hogy jól érezzük magunkat benne. Kezdjük ezt akár kis lépésekkel, apró díszekkel.
• Olvassunk. Egy jó regény, csodákra képes! 😉

Várd a Karácsonyt úgy, hogy a szívedet szeretettel, hittel, reménnyel töltöd meg félelem helyett. Hidd el, ez a legszebb ajándék Önmagad és a családod számára is!

Szeretettel: Edit

Bárhová megyünk, ünnepre készülő emberekkel találkozunk. Vidám karácsonyi zene, színes fények, vásárok, forralt bor. Minden szép és ünnepi.
Látjuk a nehéz sorsú embereket, a sok jótékonysági gyűjtést. Olvasunk az egyedül élő idősek magányáról.
Közben látjuk, hogy nekünk mindenünk megvan. Család, meleg otthon, díszek, ajándékok. De még sincs kedvünk az ünnepekhez. A készülődést az utolsó pillanatra hagyjuk. Nem is értjük, miért.

Aztán leülünk és elgondolkodunk rajta. Talán a következő lista segít, hogy megtaláljuk a saját okunkat:
– Rossz emlékek miatt. Már gyermekkorunkban is csak kirakat volt a Karácsony. Csak szépnek nézett ki, de több volt a veszekedés, mint a kedves szó.
– Elvesztett szeretteink miatt.
– Párkapcsolati problémák miatt.
– Mert nehezen szakadunk ki a hétköznapok szürkeségéből, nehézségeiből.
– Mert minden ebédet, vacsorát végig kell ülni akkor is, ha nem szeretetet kapunk.
– Mert nem vagyunk őszinték még magunkhoz sem.

Abban a tudatban élünk, Karácsonykor mosolyogni kell, boldognak kell lennünk. De addig nem leszünk, míg nem ismerjük el a nehézségeinket, nem nézünk szembe a fájdalmainkkal.
Ez nem azt jelenti, hogy Karácsonykor végig sírni kell. De ha elejtünk néhány könnycseppet, nem tesszük tönkre senki ünnepét.
Sőt, még van három hetünk az adventi időszakból. Takarítsuk ki a szívünket is. Írjuk ki, ami fáj, mondjuk ki. Sírjunk, legyünk dühösek. Aztán menjünk el sétálni, futni, rajzoljunk, írjunk, hívjuk fel egy barátunkat… Tegyük azt, amitől jobban érezzük magunkat.
Ezután már mosolyogni, nevetni is könnyebb lesz.

Szeretettel: Edit

Kisgyermekeddel vagy otthon és beszélnél a nehézségeidről? Csatlakozz csoportunkhoz: https://www.facebook.com/groups/229898017751633/

Kép forrása: https://pixabay.com/hu/j%C3%A9g-crystal-crystal-snowflake-1065155/

Az első adventi koszorút 1839-ben készítette Johann H. Wichern, német evangélikus lelkész. Azon még 24 gyertya állt. Azóta már csak négyet gyújtunk. Minden vasárnap egyet, míg végül elérkezik a Karácsony. (Wikipédia)

Az advent a várakozás időszaka. Ezalatt az idő alatt készülhetünk az ünnepekre. Szerencsére egyre többen újra azt látják benne, hogy kitisztíthatjuk, kidíszíthetjük az otthonainkat, a lelkünket és a kapcsolatainkat. Nem szabadna, hogy ez a négy hét arról szóljon, hogy felhalmozzuk az ajándékokat, a húszféle süteményt és végül idegesek, feszültek legyünk.

Szóljon arról, hogy elcsendesedünk. Figyelünk a szívünkre. Elengedjük a régi fájdalmakat, sebeket. Megbocsátunk önmagunknak, másoknak. Majd mire elérkezik a Karácsony, addigra szeretet, harmónia és öröm tölt el minket.

Ebben segít a négy gyertya és azok üzenete.

A keresztény kultúrában az első gyertya a hit jelentését hordozza. A hit azt jelenti, akkor is bízunk valami létezésében, amikor nincs kézzel fogható bizonyítékunk. Számomra a vallás és a hit nem ugyanazt jelenti. Én hiszek abban, hogy a szíve mélyén minden emberben megtalálható a szeretet és minden cselekedet mögött ott van (vagy a szeretet, vagy a félelem, hogy nem kapjuk azt meg). A mi dolgunk az, hogy figyeljünk a saját szívünkre és szeretetből és ne félelemből cselekedjünk.

Higgyünk abban, hogy amit mi adunk a világnak, arra szüksége van! Akármilyen apró jó cselekedetet teszel, az sokszorosan hat a többi emberre. Ahhoz, hogy bátran cselekedj jót, szükség van arra, hogy bízz önmagadban. Érezd, hogy a szeretet motivál.

Az életünk során sokszor utasították el azt, amit mi szeretetből tettünk volna. Időnként még büntetést is kaptunk érte. De nem szabad, hogy elhiggyük, rosszak vagyunk. Itt az ideje, hogy ezeket a régi sérelmeket elengedjük és újra előcsalogassuk azt a szeretettel és bizalommal teli, könnyen kapcsolatot teremtő belső gyermekünket.

Itt van néhány tipp, ami segíthet ebben:

• írd fel a jó tulajdonságaidat
• írd fel azokat a tetteidet, amikre büszke vagy
• gyűjts be elismerést másoktól
• adj elismerést másoknak
• gondolj végig olyan helyzeteket, amikor Te a szívedből adtál, mégsem fogadták jól. Gondold végig, mi lehetett az oka. Tényleg Veled volt a baj? Vagy az időzítéssel? Vagy a másik nem tudta jól fogadni, mert valamilyen nehézség volt az életében?
• nevess, játssz, táncolj felszabadultan

Szeretettel: Edit

Már napok óta keresem az ötletet, milyen adventi naptárral lepjem meg a fiamat. A csokis nem tetszik, egyébként is kap csokit, amikor megkívánja. Apró tárgyakat nem vennék, mert nem férünk be a lakásba. Végül eszembe jutott az az ötlet, hogy élményekkel töltöm meg az adventi naptárat. 🙂 (Aztán majd megírom, a fiamnak is tetszett-e.)

24 kis zsákocska (vagy összehajtogatott papír, amit időm enged) felakasztva. Mindegyikben egy-egy közös kis élmény. Férjem javaslatára az élmények ismétlődni fognak. Időnként nem árt, ha tanulunk apától lazaságot, könnyebb megoldásokat. 😉

Szeretettel és minőségi idővel készülünk a Szeretet Ünnepére.

Az élmények:

1. egy hatalmas családi ölelés
2. plusz egy mese elalvás előtt
3. egy karácsonyi dísz elkészítése
4. videótelefonálás valakivel, akit választ
5. közös legózás
6. barkácsolás apával
7. muffin sütés
8. futóbiciklizés a pályán
9. anya kilövése az űrbe (játszótéri játék 😉 )
10. farmos játék apával
11. Mancs őrjáratos játék anyával
12. palacsinta sütés
13. családi rajzolás, alkotás
14. buli, amihez ő rakhatja össze a zenéket
15. bunker építés

Te milyen élményeket tennél a Ti naptáratokba?

Egyébként írás közben azon gondolkoztam, készítek egyet férjemnek is, ő pedig nekem. Már csak páromat kell rávenni. 😉

Ha Te is készítesz, oszd meg velünk az Anya dédelgető csoportban Facebookon. Amennyiben hiányoznak ötletek, akkor is csatlakozz, adjunk egymásnak! 🙂

A képen látható adventi naptárat Drávainé Németh Eszter varrta.

Szeretettel: Edit

Nem terveztem Mikulás ajándékokról írni. Rengetegen megteszik és ráadásul mindenhol Mikulás csomagokba lehet botlani. De pénteken Drávainé Németh Eszternél jártam a Csipetkékben. Megmutatta a zsákokat, amiket Mikulásra varrt. Megihlettek. 🙂

A kicsi gyerekeknek, babáknak sokszor a csomagoló a legnagyobb ajándék. Akkor miért ne lehetne az egy “örök” darab? A képen látható zsákok vászonból készültek. Így megmaradnak és az ünnepek után is lehet velük játszani, belepakolni.

Bevallom, én elég dühös tudok lenni a játékboltosokra, gyártókra, amikor a szülőkre (sokszor a gyanútlan nagymamákra) rátukmálnak (szebb szó nem jut eszembe) valami jó drága és haszontalan játékot, mert az fejleszt. Ezek a zsákok is. Gyógypedagógus is vagyok, hosszan tudnám ecsetelni, milyen területeket fejlesztenek, hányféleképpen lehet játszani velük. De ezeket inkább fedezzétek fel együtt a gyermekeitekkel és nevessetek nagyokat, érezzétek közben jól magatokat! Mert a közös nevetéseknél nincs nagyobb ajándék!

Mi kerüljön a zsákba? Egyszerű dolgok. Mert nem éri meg felhalmozni túl sok játékot. Én is észrevettem a fiamon, ha túl sok minden van elől, feszültté válik. Jobb a kevesebb.

Egyszer az egyik barátnőmtől kapott egy 200 Ft-os, kicsi mesekönyvet. Azóta olyanokat szoktunk venni. Imádjuk. Utazásnál, orvosnál, bárhol elő tudom venni, hiszen kb a kabátzsebbe befér. És máris lehet olvasni.

Azt javaslom, mikor vásárolsz, tudatosítsd magadban, hogy nem csak Te fogsz venni és nem csak erre az egy ünnepre ajándékot.

Szeretettel: Edit

Kép: Drávainé Németh Eszter

Az Egyesült Államokban közeleg a Hálaadás napja. Holnap lesz. Ez ott nagy ünnep, amit számtalan filmből is ismerhetünk. Azon gondolkoztam, vajon miért nem terjedt el nálunk is.

Szerintem ez egy nagyon szép ünnep. Hálát adni a szeretteinkért és azért, amink van.

Velem egy csodálatos dolog történt a napokban. Él egy ismerősöm az USÁ-ban. (Még egy éve sincs, hogy időnként váltunk néhány szót. Mert ugyanaz a vezetéknevünk és volt egy közös ismerősünk. De nem vagyunk rokonok.) Két napja kaptam egy üzenetet, amiben azt írta, hogy hálás, amiért megismerhetett engem és a családomat. Elsírtam magam. Nehéz napok vannak a hátam mögött. A legjobbkor jött ez az üzenet.

Ezért arra buzdítok mindenkit, hogy adjunk hálát és ezt mondjuk is ki, írjuk is le!

Többen mondták nekem, hogy nem adnak hálát, mert nem vallásosak. De szerintem a hálaadáshoz nem kell vallásosnak lenni. Elmondani egy szerettednek, hogy hálás vagy érte, hogy ismered, szeretheted, ahhoz nem kell semmilyen vallás. És hidd el, ez mindenkinek jót tesz. A Te lelkednek is, mert rájössz, mennyi szeretet vesz körül. És annak is, akinek ezt mondod. Mert az ő szívét is megtöltheted szeretettel. Mivel a mi kultúránkban sokaktól távol áll ez a dolog, kezdheted nagyon piciben is. Ne mond ki hangosan. 😉 Akkor is hozzáad a kapcsolatotokhoz.

Most leírok egy rövid listát, hogy én kiért, miért adhatok hálát. Tudnék írni nagyon hosszút is, de ez nem egy regény. 🙂

• Hálás vagyok a fiamért. Megismerhetem, láthatom, ahogy kibontakoztatja a szárnyait.
• Hálás vagyok a férjemért. Mindig meglep az ötleteivel, megoldásaival.
• Hálás vagyok az anyukámért. közös kézműveskedésért.
• Hálás vagyok az apukámért. A közös kirándulásokért.
• Hálás vagyok a nővéremért. A közös “éjszakai bűnözésekért”.
• Hálás vagyok az öcséimért. A közös játékokért.
• Hálás vagyok önmagamért, az életemért. Azokért a csodákért, élményekért, amiket átélhetek.

Te miért vagy hálás? Oszd meg velünk!

Szeretettel: Edit

Kép forrása: https://pixabay.com/hu/heart-sz%C3%ADv-candle-szerelem-208257/

Írhattam volna tovább, hogy fiatalok, de igazából nem velük van a bajom. (Mellesleg 30 évesen még én is fiatalnak érzem magam. Talán ezért is lep meg, mikor az én korosztályom kezdi szidni a mai fiatalokat. 😕) Még mielőtt eldobnád felém a virtuális kövedet, az összes időssel és középkorúval sincs problémám.

Problémám azzal van, ahogyan beszélnek a fiatalokkal, fiatalokról, rólunk.

Reggel egy olyan cikket dobott elém a Facebook, ami arról szólt, miért nem tudnak a mai fiatalok gyereket nevelni. Megmutatni nem tudom, mert kb. a harmadik mondatnál úgy felhúztam magam, hogy bezártam az ablakot és a telefonom nem meri még egyszer előhozni. 😀

A lényeg (amit gyakran hallok és olvasok), nem tudunk gyereket nevelni, mert félünk a saját gyerekeinktől, nincs elég önbizalmunk és egyébként is… Nem folytatom a sort, szerintem mindenki tudja, miről beszélek.

Felmerült bennem a kérdés, ha az a generáció annyira szuperül tudott gyereket nevelni, akkor mi miért félünk és miért nincs önbizalmunk? A fantasztikus nevelés eredményeképpen nem egy tökéletes generációnak kéne éppen kibontakoztatni a tehetségét, tudását?

“- Nem akarok hibát elkövet, Gerry.

– Akkor sajnos rossz fajba születtél”

Ez a párbeszéd a P.S. I Love You című filmben hangzik el. Teljesen egyetértek vele. Emberek vagyunk, hibázunk. Hibázunk szülőként, gyerekként, párként, barátként, minden szerepünkben. És sajnos ezt nagyon nehezen fogadjuk el. Ahogy az idősebbek is nehezen fogadják el, amikor ők hibáznak, nem tökéletes minden. Így nehéz kommunikálni. Ismerjük be, mindannyian hibázunk. Hibázik az anyukánk, hibázunk mi, hibázni fog a lányunk.

A közösségi média tömve van azzal, hogy a mai fiatalok mennyire nem becsülik az időseket, a szüleiket. De amikor valakit pellengérre állítunk ismeretlenül, fogalmunk sincs, mi történt vele. Lehet, hogy az anyja alkoholista volt, hogy verték, hogy csak szimplán nem értek rá foglalkozni vele? Attól, hogy megértjük, hogy a szülőknek sokat kellett dolgozni, még nem kaptuk meg azt a szeretet, figyelmet, amire vágytunk. Szerintem ezt elismerni nem hálátlanság. Ez tény.

Ahogy tény az is, hogy attól senki nem lesz jobb anya, ha folyamatosan az orra alá dörgölik, hogy ő milyen rosszul csinálja.

Úgyhogy most innen kérem a kedves, idősebb hölgyeket és urakat, hogy ne szidják a mai anyákat. Nekik is megvannak a nehézségeik. Inkább dicsérjék meg azt, amiben nagyon jók.

Dolgozzunk önmagunkon, tanuljunk meg kommunikálni, hogy elkerüljük a nézeteltéréseket. Hogy lányaink már nyugalomban nevelhessenek gyermekeket. Hogy a generációk között elfogadás és bizalom épüljön.

Szeretettel: Edit

Kép forrása: https://pixabay.com/hu/a-n%C5%91k-bar%C3%A1tn%C5%91-term%C3%A9szet-s%C3%A9ta-3394510/

Jó szülőként igyekszünk minél több dolgot megtanítani a gyermekeinknek. Most nézzük meg, mi az, amit mi tanulhatunk tőlük.

1. Elmélyülni. Amikor egy gyermek játszik (és a felnőttek nem zavarják), akkor igazán bele tud mélyedni. Kisebb babák pedig hosszú percekig képesek csak a kezeiket figyelni. Mintha más nem is létezne a világon. Csak egy dologra összpontosít. Te képes vagy erre? Főleg akkor, ha az az egy dolog még hasznosnak sem tűnik? Képzeld el, hogy csak ülsz egy padon és nézed az égen úszó felhőket. Meddig tudnál elmélyülten azokra koncentrálni?
   Miért fontos az elmélyülés? Mert akkor találkozhatsz a szíveddel, a lelked legmélyével. És bár haszontalannak tűnik hosszasan bámulni a felhőket, nem tudhatod, mit látsz meg közöttük. 😉
2. Kíváncsiság. Amikor egy gyermek kíváncsi, nincsenek tabuk. Simán beletúr akár a szemetesbe is. Persze Neked nem kell feltétlenül azt turkálnod. 🙂 De ne hagyd, hogy a kíváncsiságodnak, a felfedezési vágyadnak túl gyakran határt szabjanak a tabuk. Sok olyan téma van, amiről nem szívesen beszélünk, olvasunk. A szexualitás, a halál, a pénz, a gazdagság. Pedig ezek éppúgy természetes részei az életünknek, mint a táplálkozás. És receptekről teljes nyugalommal szoktunk beszélgetni. Itt az ideje, hogy a többi témában is ilyen nyíltak legyünk. A gyermeked is fog kérdezni és ne a szégyen érzetét akard továbbadni neki. Szexualitás témakörben ajánlom Cserháti-Herold Janka videóit. Én nagy rajongója vagyok.
3. Kérdezni. Ha már felébresztettük magunkban a kíváncsiságot, ideje kérdezni. Az én fiam szinte mindenre visszakérdez, amiről beszélünk. Ez már sok felismerést hozott számomra. Mi már annyira természetesnek veszünk dolgokat, hogy el sem gondolkozunk rajta, hogy miért történik úgy, vagy mi miért cselekszünk úgy. Figyelj a gyermekedre és gondold végig, hogy a szokásaid még segítenek-e téged, vagy már akadályoznak.
4. Nevetni a szíved mélyéből a legapróbb dolgokon. Amikor még csak néhány hónapos volt a fiam, percekig nevetett azon, hogy hason fekve mozgatom a lábam. Te mikor nevettél utoljára egy hatalmasat a semmin?
5. Bátran élvezni az életet. A napokban azt figyeltem, a “jól neveltség” kedvéért, hogyan szoktatom le arról a fiam, hogy jól érezze magát. Úgy döntöttem, inkább tanulok tőle és kevesebbet foglalkozom azzal, mit gondolnak mások. Amíg nem ártok a cselekedeteimmel senkinek, addig had nevessek hangosan az utcán. És a fiam is nyugodtan kiabálhat a játszótéren, hiszen azért megyünk, hogy kiadja a feszültséget. Panelben lakunk. Valahol neki is ki kell tombolnia magát. És valahol nekünk is. Úgyhogy mielőtt legközelebb rászólnál a gyermekedre, hogy ne kiabáljon a játszótéren (sok ilyet látok), inkább kiabálj vele Te is. Érezzétek jól magatokat!

Hozz ki még többet a kapcsolatotokból! Gyere el az Anya dédelgetőbe! November 13-án az online térben találkozunk, vagy november 9-én Pécsett.

Várlak szeretettel: Edit 🙂

Kép forrása: https://pixabay.com/hu/fi%C3%BA-anya-csal%C3%A1d-a-mom-bubor%C3%A9kok-2935723/

Már nagyon sok könyvet elolvastam gyereknevelés témában, mert egy időben azt gondoltam, onnan tudom megtanulni, hogyan legyek jó anya. Aztán rájöttem, ha helyette lehiggadok és figyelek a fiamra, férjemre és magamra, akkor fogjuk jól érezni magunkat. Úgy gondoltam, mostanában nem olvasok többet a témában. Ez az elhatározás nem tartott sokáig. 🙂

Állandóan hajt a kíváncsiság. Kutatom, hogyan működnek az emberek, mitől tudunk boldogabbak, elfogadóbbak lenni. Emellett a másik vonzalmam a különböző kultúrák megismerése. Jessica Joelle Alexander és Iben Dissing Sandahl pont ezt a két területet ötvözi a Gyereknevelés dán módra című könyvükben. Bele is kezdtem az olvasásba. Még csak a 24. oldalon tartok, de már annyi minden megfogalmazódott bennem, hogy írnom kell. 🙂

A bevezetőben, rögtön az elején leírnak egy gondolatot. Pont erről beszélgettünk férjemmel néhány nappal ezelőtt. Az anyaságot is gyakorolni kell.

Jessica Joelle Alexander azt mondja, neki nem voltak anyai ösztönei, mindent tanulnia kellett. Én úgy éreztem, ugyan voltak, vannak anyai ösztöneim, de mélyen aludtak. Elnyomtam a megfelelési kényszeremmel. Ma már ritkábbak a nagy családok, így sokan kevésbé tapasztaltan vágunk bele az anyaságba. Mégis elvárjuk magunktól, hogy rögtön mindent tudjunk. (Ez egyébként az élet más területeire is igaz.)

Mi lehet ennek az oka?

• önbizalomhiány
• hozott minta (szülőktől is ezt láttuk)
• társadalmi elvárás (azonnal, mindent tudj, sok helyen sulykolják ezt belénk)
• félelem attól, hogy elítélnek, rosszat gondolnak rólunk (gyakran ezért nem merünk kérdezni sem)
• tele van az online világ “szuperanyákkal”

Még sok okot lehetne felsorolni. Remélem, Neked is beugrott legalább egy történet, ami segít, hogy megértsd, miért akarsz rögtön “szuperanya” lenni.

Most ezt engedd el! Soha nem leszel az, ahogy más sem. Mindannyian hibázunk. Lehetünk fáradtak, betegek, szomorúak, türelmetlenek… De lehet, hogy csak szimplán rossz napunk van. Ezekben az esetekben sorra teszünk meg olyan dolgokat, amikre azt mondtuk előtte, mi aztán soha. De ez nem baj. Majd legközelebb jobban fog menni.

Hallom, ahogy néhányan megjegyzik, könnyű ezt mondani. Tényleg az. 🙂

Én is átéltem. Nem változtam egyik napról a másikra. El kellett fogadnom azt, hogy hibázhatok. Attól a gyerekemnek semmi baja nem lesz. (Ha mégis, majd megoldjuk akkor. Előre nem tudom megvédeni mindentől.)

Most pedig jöjjön néhány tipp, hogy ne csak mondani legyen könnyű:

• amikor úgy érzed, rossz anya vagy, gondolj rá, hogy csak gyakorolnod kell
• amikor feszült helyzetben vagy, kezdj a légzésedre figyelni
• tegyél minél több olyan dolgot, amit szeretsz (sport, kávézás, olvasás, gyertyát gyújtani, tánc, zenehallgatás)
• beszélgess felnőttekkel (arra azért figyelj, hogy ne olyanokkal, akik kritizálnak, mindenbe beleszólnak)
• bátran kérj segítséget! Lelkileg sem egyszerű. Nem szégyen fordulni! Nálam egyszer 60 perces ingyenes beszélgetésre is jelentkezhetsz.

Szeretettel: Edit

Kép forrása: https://pixabay.com/hu/baba-anya-csecsem%C5%91-gyermek-n%C5%91-821625/