Fedezd fel Magad!

Advent első vasárnapja

Az első adventi koszorút 1839-ben készítette Johann H. Wichern, német evangélikus lelkész. Azon még 24 gyertya állt. Azóta már csak négyet gyújtunk. Minden vasárnap egyet, míg végül elérkezik a Karácsony. (Wikipédia)

Az advent a várakozás időszaka. Ezalatt az idő alatt készülhetünk az ünnepekre. Szerencsére egyre többen újra azt látják benne, hogy kitisztíthatjuk, kidíszíthetjük az otthonainkat, a lelkünket és a kapcsolatainkat. Nem szabadna, hogy ez a négy hét arról szóljon, hogy felhalmozzuk az ajándékokat, a húszféle süteményt és végül idegesek, feszültek legyünk.

Szóljon arról, hogy elcsendesedünk. Figyelünk a szívünkre. Elengedjük a régi fájdalmakat, sebeket. Megbocsátunk önmagunknak, másoknak. Majd mire elérkezik a Karácsony, addigra szeretet, harmónia és öröm tölt el minket.

Ebben segít a négy gyertya és azok üzenete.

A keresztény kultúrában az első gyertya a hit jelentését hordozza. A hit azt jelenti, akkor is bízunk valami létezésében, amikor nincs kézzel fogható bizonyítékunk. Számomra a vallás és a hit nem ugyanazt jelenti. Én hiszek abban, hogy a szíve mélyén minden emberben megtalálható a szeretet és minden cselekedet mögött ott van (vagy a szeretet, vagy a félelem, hogy nem kapjuk azt meg). A mi dolgunk az, hogy figyeljünk a saját szívünkre és szeretetből és ne félelemből cselekedjünk.

Higgyünk abban, hogy amit mi adunk a világnak, arra szüksége van! Akármilyen apró jó cselekedetet teszel, az sokszorosan hat a többi emberre. Ahhoz, hogy bátran cselekedj jót, szükség van arra, hogy bízz önmagadban. Érezd, hogy a szeretet motivál.

Az életünk során sokszor utasították el azt, amit mi szeretetből tettünk volna. Időnként még büntetést is kaptunk érte. De nem szabad, hogy elhiggyük, rosszak vagyunk. Itt az ideje, hogy ezeket a régi sérelmeket elengedjük és újra előcsalogassuk azt a szeretettel és bizalommal teli, könnyen kapcsolatot teremtő belső gyermekünket.

Itt van néhány tipp, ami segíthet ebben:

  • írd fel a jó tulajdonságaidat
  • írd fel azokat a tetteidet, amikre büszke vagy
  • gyűjts be elismerést másoktól
  • adj elismerést másoknak
  • gondolj végig olyan helyzeteket, amikor Te a szívedből adtál, mégsem fogadták jól. Gondold végig, mi lehetett az oka. Tényleg Veled volt a baj? Vagy az időzítéssel? Vagy a másik nem tudta jól fogadni, mert valamilyen nehézség volt az életében?
  • nevess, játssz, táncolj felszabadultan

Szeretettel: Edit

Ha érdekesnek találtad a cikket, megköszönöm, ha megosztod! :)

Ha szeretnél még többet olvasni a témában, vagy közösséget találni, látogass el Facebook oldalamra is.

Instagramon pedig IDE kattintva találsz meg.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!